HTML

Nyílt levél

2008.12.21. 19:10 duda48 (törölt)

Tisztelt Salgó Zoltánné!

 

Örömmel és meghatódva nézem a Televízió Mikulás-gyári tudósításait, hírverését! Igen, ez a 30 másodperc halad a közszolgálati irány felé!

Amikor vége a közvetítésnek, elgondolkozom, és már csak a meghatódás és a nyomorom marad önmagam számára!

Felidézem magamban az újraválasztott elnök úr magasztos szavait:

Habsburg György – elnökségének második ciklusára vonatkozóan – az önkéntesek számának növelését, a szociálisan rászorulókkal, illetve az idősekkel való törődés előtérbe helyezését, valamint a szervezet gazdasági stabilitásának megerősítését nevezte a Magyar Vöröskereszt legfontosabb feladatainak.

És még szomorúbb leszek!!

2000.év márciusától II.csop 100%-os  mozgáskorlátozott,rokkantnyugdíjas vagyok, önellátásra képtelen, állandó segítségre szorulok!

A segítőm-ápolóm ezt megteszi, szállít a tornákra, uszodába, kórházi kezelésekre! Egyvalamire nem marad időm és energiám, és még a szégyenérzetemet sem tudtam legyűrni….azokkal ellentétben akik e tulajdonság nélkül születtek,hogy állandóan azt lessem hol osztogatnak adományokat, amelyekkel könnyebbé teszik a rászorulók helyzetét!

Már hallom is az Ön reagálását, csak bekellett volna jönni az irodánkba, vagy a telefonon jelezni a helyzetét!

Igen, valóban ezt nem tettem meg, hiszen a Mozgáskorlátozottak budapesti szervezetének tagja vagyok, a VI. kerületi önkormányzat fizeti az ápolóm kiemelkedően magas havi juttatását, ezen kívül a lecsökkentett közgyógyellátásomhoz a közreműködésükhöz is szükség van!

58170 Ft a havi nyugdíjam, az igazolt havi gyógyszerköltségem 27650 Ft a közgyógyra kiváltható 3 féle gyógyszeremen felül!!

Én elképzelhetőnek tartottam, hogy Önök veszik azt a fáradtságot, hogy az önkormányzatoktól, a szociális osztálytól elkérik azoknak az adatait, akik valóban rászorultak, és nem eleve az állam nyakába építik a családjukat!

Elnézését kérem a kicsit bő lére eresztett véleménynyilvánításomért, de nekünk is jól esett volna 8 év alatt egy kis figyelmesség, törődés!

Boldog karácsonyt, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok Önnek és Tisztelt munkatársainak!

Üdvözlettel:

Németh Tibor

 

(Az emailt 2008.12.17-n küldtem el az elnökasszonynak, válasz nem érkezett!)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása